Indulás
Kubába a Borsod Volán nem indít menetrend szerint járatot (még!), ezért repülővel kell menni. Mivel Miskolc-Havanna repülőjárat sincs (pedig kellene a vörös nosztalgia miatt), ezért egy-egy európai nagy légikikötőn keresztül kell szervezni az utazást. Több opció létezik BP-ről indulva: Amszterdam, Madrid, Barcelona, Párizs, Frankfurt, stb. A megoldásoknak a pénztárca adhat keretet. Egy szemfülesen, időben megváltott repjeggyel viszonylag emberi áron (150-200 kHUF/fő) lehet utazni.
Mi több opcióban gondolkodtunk, és végül Amszterdam érintésével szerveztük meg az utat. Ez viszonylag jó megoldásnak bizonyult, mert nem kellett napokig utazni. (Reggel 7 Ferihegy Malév, 13 óra Amsterdam Schipoll, és ottani idő szerint este 8-kor már kortyolgattam a socialismo koktélomat.)
De Kubába nem csak úgy uk-muk-fukk kiugrik az ember, hanem vízum is kell.
Vízumot a kubai nagykövetségen lehet igényelni (BP, Harangvirág utca, Moszkva tértől negyed óra), 25 USA dollár/fő ellenében. Itt meg kell álljak egy kicsit: 2004-től, ha valaki dollárt visz az országba, akkor azt csak 10% büntetőkamat mellett válthatja át pesóra.
A vízum kiváltásához kell a repjegy, az útlevél, a tartózkodási helyről szól visszaigazolás (hotel számla), és a baksis az ügyintézési díj, a 25 USD. Az igényléshez ki kell tölteni egy nyomtatványt, amiben szépen le kell írni, hogy hova mész, miért mész, voltál-e már stb. Ezt és az összes papírt valamint az útlevelet elveszik, iktatják, fénymásolják, rögzítik, biztos, ami biztos.
Kapsz egy papirkát, amit a vámnál kell majd megmutatni. Ott ezt érvényesítik, és ezzel lehet legálisan tartózkodni az országban. A vízum 30 napra szól, és egy alkalommal 30 napra meghosszabbítható. Olvastam egy-két helyen, hogy helyben is lehet vízumot váltani, meg olyat is hallottam, hogy a Kanadából érkezőknek a repülőgépen osztogatják, és ott kell kitöltögetni. Nem lennék meglepve, ha így lenne. Mi a tradicionális módszert választottuk.
A nagykövetségen kedvesek, korrektek voltak, a konzul hölgy beszélt angolul, az engem fogadó takarítónő már kevésbé, így le kellett (volna) porolni amúgy is halovány spanyol tudásomat, hogy megértessem vele, mit akarok, mielőtt jól összejárom a frissen felmosott padlóját.
Amíg várakoztam, kedvemre csemegézhettem a spanyol nyelvű USA ellenes propagandaanyagok között (Obamának is írhattam volna), és hallgathattam a többi igénylő városi legendáit: „… ha több főnek igényelsz vízumot, és nincs mindenki jelen személyesen, akkor dupla pénzt kell fizetni….”, meg „…ha nincs fotó, akkor nem adják ki a vízumot….” és hasonlók. Nálam csak a fénymásoló romlott el, így nekifutottak vagy négyszer a passport lemásolásának, mire összejött.
Érkezés
Már itt is látszik, hogy másvilágba csöppent a figyelmetlen utazó: a leszállásnál, marcona tekintetű katonák és lihegő kutyáik között szedtük a lábainkat 78 fokban és brutálisan nagy páratartalomban. A repülőtér a szocreál jegyében fogant, nem egy szépség, kb. olyan, mint a salgótarjáni távolsági buszmegálló. Látszik, hogy megpróbálják kontrollálni, kísérni a személyek mozgását, így az „inmigrasion checking” felé kellett vennünk az irányt. Ha megérkezel, ide kell menni először, itt engednek be az országba. Ezt úgy kell elképzelni, hogy van egy hosszú sor, amin van vagy 10-15 db, egyenként 1 négyzetméteres, lerohadt, neonnal megvilágított bódé, ahol egyenruhás - vállapos vámosok ücsörögnek, és lepecsételik a vízumod, aztán mehetsz a dolgodra. Beálltunk az egyik ilyen sorba, ahol egy megtermett, szőrös kezű, afro-cuban emberasszony intézte a dolgokat. Útlevél, vízum lead, kamerába másodpercekig belenéz, aztán vár. Toll serceg, tovább serceg, nyomtatvány kitölt, még egy nyomtatvány kitölt, pecsét csattan, útlevél, vízum visszakap. Gombnyomásra nyíló, kilincs nélküli ajtót erősen megnyomva távozik, következő. Kicsit nyomasztó az EU-ban megszokott szabadabb mozgáshoz képest, de hát itt ez van.
